Tegnap volt orvosnál. Le kell vágni a lábát. A jobbik lábát.
Ez a kifejezés a "jobbik lábát" némi magyarázatra szorul. A rosszabbik lábát kisgyerekkora óta nem tudta használni, csak ha egy speciális szerkezetet, amit egyénre szabva készítettek, rögzitett hozzá. A jobbik lába, ami véletlenül a jobb lába volt, illetve még megvan, kitűnöen tudta használni.
Ezt a lábát, amit még úgy ahogy most is tud használni, ezt kell levágni. Cukorbetegeknek, nagy dohányosoknak vagy más okból érelmeszesedésben szenvedőknek szokott ez a sors jutni. Előszőr csak furcsa érzéseket érez a lábában. Hidegségérzés, apró görcsök, nehezen gyógyuló sebek. Aztán a láb el kezd üszkösödni. Ekkor már feltétlenül orvoshoz megy a beteg. Az orvos hümmög, gyógyszert, de méginkább infuziós kúrát ajánl. Infúzióban hatásosabb.
Befekszik két hétre a kórházba. 10 adag egy infúziós kúra. Szombat-Vasárnap természetesen nincs infúzió.
Hogy van? - kérdi a doktor.
Köszönöm jól. - mit lehet erre válaszolni. Mindketten ugyanarra gondolnak, de egyik sem hozza szóba. Meddig lehet húzni, mikor jön el az a pillanat, amikor le kell vágni a lábat.
Előbb kellett volna jönni, teszi még hozzá fehér köpenye minden tekintélyével. Bíztató, de mégis sokat sejtető ábrázattal.
Előbb kellett volna jönni. Hiszen tudta. Tudta évek óta. De egy kis éjszakai zsibbadás, apró görcsök. Remélte, hogy nem arról van szó. Érszükület, meszesedés. Még ha eszébe jutott is megborzongott. Ma már nincs min megborzongania. Érszükület, meszesedés. Megmondták egyenesen. Előbb-utóbb le kell vágni. Reméljük utóbb. Addig is mindent megteszünk. A gyógyszert pontosan kell szedni, félévenként infúziós kúra. Rendszeres műszeres vizsgálatok. Aztán majd meglátjuk. - Hangzott a verdikt.
Ezután nem szívok el napi 10 cigarettánál többet, határozta el. Megmondta az orvosnak is. Leszokni teljesen nem tud. 40 év 2-3 pakli cigaretta után ez is komoly teljesítmény gondolta. Az orvos a sokat tapasztalt emberek mosolyával csak ingatta a fejét: Legjobb lenne ha teljesen leszokna. De Ön tudja! Úgyis már késő, járt a fejében. Meg talán számit az is, ha nem 50-60 szálat szív el, csak tízet. Lehet fél lábbal is élni. Biztos nehéz, de már annyi nehéz helyzeten úrrá lett. Abból a tízből nem tud engedni. Minden percben, minden sejtje kívánta a nikotint. Próbálta többször abbahagyni, soh'se ment.
Járta a rendelőket. Időben befeküdt a kórházban. A munkahelye olyan volt, hogy táppénzre nem mehetett. A szabadságát használta fel a kezelésekre. A görcsök nem múltak, a zsibbadás sem. Sőt rosszabbodtak. A járás is egyre nehezebb volt. Az elüszkösödött lába fájt. Már csak két számmal nagyobb cipőt tudott használni.A sebek nem gyógyultak, kötözni, kenegetni kellett a lábfejét, mert állandóan nedvedzett.
Tegnap volt az orvosnál. A Főorvos Úr sokáig nézegette a lábát, a legújabb leleteket. Még egy kollégáját is odahívta.
Amikor kettesben maradtak a vizsgálóban, csak annyit kérdezett: Szerdán ráér?
Jó szívű, lelkiismeretes orvos volt, de a stílusában volt valami szarkasztikus. Hírtelen nem tudta míről van szó. Rossz érzései voltak, de reménykedett. Nem válaszolt. Az orvos megismételte: Szerdán ráér?
I-i-igen. Hangzott a válasz. Kicsit forgott körülötte a világ, ültében elszédült. Az orvosnak kellett elkapnia, mert le akart esni a székről.
Szerdán? kérdezte, miután megitta a pohár vizet.
Nézze: Egy hét ide vagy oda nem számít, ha akarja legyen jövő Hétfő.
