HTML

gumiarabicum

. . . . . .

Friss topikok

  • T. D.: "A magyar jobboldali hagyomány, Horthyig visszamenőleg az integrációt, az együttműködést velük". ... (2010.04.12. 16:29) Leszünk-e Királyság?

Linkblog

Meghalt O.V.

2012.02.11. 14:21 Reb Tony

 A Hóhányok és Hasbeszélők Polgári Egyesülete mély fájdalommal tudatja, hogy szeretett vezetőjük: O. V. hosszú fájdalmas betegség után elhunyt. Nem bírta tovább meggyötört szíve a hazudozást és nagyotmondást. Elméje elborult, néha-néha magához téríthető, egyre ritkábban.

 
“A lélek kész, de a test erőtlen.”
 
Halála erkölcsi és politikai természetű, fizikailag tovább él, beszél, gyárat látogat, időnként Brüsszelbe vagy más országokba utazik.
 
Így temetéséről később gondoskodunk.
 
Drága halottunk lelki üdvéért a Központi HóHaPó Szentélyben naponta 11-kor imádkozunk.
 
Híveinket arra kérjük, mindig emlékezzenek rá: Van feltámadás. Bár ez szeretett Vezetőnk O. V. esetében nem valószínű.
 
Legyen neki könnyű a gumiszoba.

Szólj hozzá!

Címkék: orbanisztán

Gyurcsány - Kapcsolat - Párbeszéd

2010.12.10. 16:18 Reb Tony

Alig-alig volt kétségem hogy a Gyurcsány-Kapcsolat.hu nem teszi közzé bejegyzésemet. Ami meglepett az a gyorsaság, amivel reagáltak.


Ime Kapcsolat és Blogger kapcsolata.


Tisztelt xy!


Értesítünk, hogy az általad létrehozott #98087 azonosítójú, blog tartalom moderálásra (Moderálás) került a moderálási alapelvek (
http://kapcsolat.hu/moderalasi_elvek) következő pontja(i) alapján:

- 4.3.10. Árt, zavarja a kulturált vitát, vagy a közösség életét.



A moderált tartalom:

==============================

====================
Blogbejegyzés:

2010-12-10 15:14


Cím: A gyurcsány féle tehetség


Érvényesség kezdete: 2010-12-10 15:14


Bevezető: Előre bocsájtom, nem értek a politikához, a focihoz, az autókhoz és a nőkhöz.


Szöveg:

Mostanában sok szó esik Gyurcsány esetleges büntetőjogi felelősségre vonásáról. Én az alábbi pár sort több mint egy éve írtam.

Úgy néz ki Gyurcsány bíróság elé állításához nincs elég bizonyiték. Bármilyen per is indulna Gyurcsány ellen, az szörnyű párhuzamokat keltene az emberekben.


Ez azonban nem jelenti azt, hogy Gyurcsány ártatlan lenne.


Erkölcsi értelemben semmiképp.


Ime a tavalyi írásom.


Előre bocsájtom, nem értek a politikához, a focihoz, az autókhoz és a nőkhöz.


De véleményem lehet.


Véleményem pedig az, hogy Gyurcsány a magyar politikatörténet legsikeresebb kalandora. Mint ilyen tehetségesnek nevezhető.


Előszőr, szélárnyákban, politikai összeköttetései, sajátosan rugalmas nézetei segítségével lenyúlta az államot. Mikor már majdnem mindent megszerzett megkívánta a politikai hatalmat is.


Egy vagy inkább két pártot, jobb sorsra érdemes pártokat tönkretett ambicióival.


Utána visszavonult magánbirtokára, de azért "másodállásban" ráült pártja pénzeszsákjára, a Táncsics Alapítványra.


Ha tehetséges volt valamiben akkor az a harácsolás.


Tehetségnek ezt Latin-Amerikában hívják és sajnos Magyarországon is."

==================================================


A moderátor a következő megjegyzést fűzte hozzá a döntéséhez:


Árt, zavarja a kulturált vitát, vagy a közösség életét.





Ez egy automatikusan generált üzenet, kérjük ne válaszolj rá!


Kapcsolat.hu

Szólj hozzá!

Címkék: gyurcsány kapcsolat

Zsidó ünnepek - Ros haSana

2010.09.01. 11:43 Reb Tony

Idén szeptember 8-án este köszönt ránk a zsidó újév, Ros Hásáná.  A kétnapos ünnepen az ember teremtésének 5771-ik évfordulójára emlékezünk, és mintegy megújítjuk az Örökkévalóval kötött szövetségünket a világ létezésére és újjáteremtésére.

Ezzel a két nappal veszi kezdetét a tíz bűnbánó nap, melynek betetőzése Jom Kipur (idén szeptember 18.), az Engesztelőnap, melyen 25 órát böjtölünk, bűneinket bánjuk, és megtérést gyakorlunk.

A félelmetes napok leteltével következik az önfeledt öröm ideje, a Szukkot, sátoros ünnep (idén szeptember 23-29.). Melynek legvégén pedig a Smini Áceretet, és a Tóra örömünnepét vígadjuk (szeptember 30-október 1).



ROS HÁSÁNÁ: AZ EMBER TEREMTÉSE


Chászid gondolatok, a lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi beszéde nyomán


* "E napon jött létre a világ" * Az Örökkévaló uralmának tudatos elfogadása * Tegyük istent világunk részévé * Az Örökkévaló társa a teremtésben * "Ahogyan a tengert víz borítja"


"E napon jött létre a világ"


Ros Hásáná a világ teremtését idézi fel, miként az imában is elhangzik: "E napon jött létre a világ". Bölcseink szerint (Vájikrá Rábá 29:1.) a világ Elul hónap 25. napján teremtetett, ezért Ros Hásáná valójában a teremtés hatodik napja, az a nap, amikor az Örökkévaló megteremtette az embert.


Miért az ember, s nem az egész világ megteremtésére emlékezünk? Ez roppant furcsa, hiszen a világ teremtésének első napja mutatja az Örökkévaló mindenhatóságát, azt, hogy a semmiből hozott létre valamit. Csupán az Örökkévaló esszenciája - ami minden szempontból határtalan - képes létezőt teremteni az anyagtalan űrből.

Elul hónap 25. napját, a világ létezésének első napját, a Tóra jom ehádnak ("egy nap") nevezi és nem jom risonnak ("első nap"). A Tóra így érzékelteti, hogy a teremtés első napján az Örökkévaló "egyedül volt saját világában" (Rási magyarázata 1Mózes 1:5 mondathoz). Bár már létezett a teremtett világ, nem vált még külön Teremtőjétől: a világ még egy volt az Örökkévalóval.


Az Örökkévaló uralmának tudatos elfogadása



A teremtés első napjának minden különlegessége ellenére, Ros Hásáná felülmúlja Elul hónap 25. napját. Ennek oka, hogy az ember megteremtése újfajta, mélyebb kapcsolatot hozott létre a Teremtő és a teremtett világ között.


A fizikai és szellemi tartományokban élő valamennyi lény közül csupán az ember az, amelyik szabadon dönthet, hogy elfogadja-e az Örökkévaló uralmát. Csak az ember Istenhez fűződő viszonya tudatos döntés és a szabad akarat eredménye. Annak dacára, hogy a világegyetem valamennyi lényét az Örökkévaló teremtette, részükről e kapcsolat elfogadása nem tudatos. A többi teremtmény Istenhez fűződő kapcsolata csupán abból fakad, hogy az O teremtményei. A kapcsolat nem saját elhatározásuk eredménye.

Az ember megteremtésével az Örökkévaló létrehozta annak lehetőségét, hogy egysége önként ismertessen el, és akarata tudatosan fogadtasson el. A chászid gondolkodás az abszolút hatalom két fajtája - a zsarnokság és a királyság - példájával világítja meg az Örökkévaló emberhez, illetve a többi teremtményhez fűződő kapcsolata közötti különbséget: A zsarnok alattvalói belegyezése nélkül uralkodik, puszta hatalmánál fogva, míg a királyt alattvalói önként fogadhatják el, sőt még kívánhatják is egy jó király fennhatóságát.

Minden más teremtett lénnyel ellentétben, az embernek van lehetősége arra, hogy elfogadja az Örökkévaló uralmát, vagy fellázadjon az ellen. Egyedül az embernek adatott meg az a képesség, hogy gondolkodjon, és elismerje az Örökkévaló egységét és ezért királyaként (és ne zsarnokaként) viszonyuljon hozzá.


Tegyük istent világunk részévé



Miért kell, hogy az emberek tudatosan ismerjék el az Örökkévaló uralmát? Az Örökkévaló szemszögéből nézve a világgal alkotott egysége a teremtés valamennyi formáját (így az embert is) magába foglalja. Halandók azonban alig-alig képesek az Örökkévaló egységét ebből a perspektívából felfogni. Akkor hát miért olyan jelentős, hogy emberek által vált elismerhetővé az Örökkévaló egysége, hogy e miatt újév napja a teremtés első napjáról a hatodikra került?


Bölcseink szerint (Midrás Tánchumá) az Örökkévaló azért teremtette a világot, "mert hajlékra vágyott az Alanti Világban". Ahhoz, hogy ez a vágy teljesen megvalósulhasson, nem csupán az szükségeltetett, hogy az isteni energia kiterjedjen ezekre az alanti tartományokra, hanem az is, hogy az alanti tartományokban tudatosuljon és elfogadásra találjon a isteniség léte. Csak ezáltal válhat tökéletessé az Örökkévaló hajléka az Alanti Világban.

Az ember megteremtése előtt, az isteniség és a világ ellentéteknek tűntek: a világ, saját szemszögéből, nem érezte az őt létre hozó isteniséget. Az ember megteremtése volt az, ami lehetővé tette, hogy egy teremtményben tudatosuljon az Örökkévaló léte.


Az Örökkévaló társa a teremtésben



Az ember nem csupán azért teremtetett, hogy saját életét az Örökkévaló egységének tudatában élje, hanem azért is, hogy lehetősége legyen az egész világban hirdetni az Örökkévaló egységét. Az első ember, Ádám, ezt a lehetőségét léte első napján a teremtés egészéhez intézett szavaival használta ki: "Gyertek, hajtsunk térdet, boruljunk le alkotónk, az Örökkévaló előtt" (Zsoltárok 95:6.).


Azáltal, hogy az Örökkévalóhoz fűződő magasabbrendű kapcsolatunkat kiterjesztjük az egész világra, az Örökkévaló társaivá válunk a teremtésben; és ezáltal egy elengedhetetlen elemmel - az Örökkévalóval való tudatos egységgel - járulunk hozzá a világ létezéséhez. Az Örökkévaló mindent átható egységének jellegzetesen emberi felfogása okozza, hogy Ros Hásáná, az ember teremtésének napja, felülmúlja Elul hónap 25. napját, hiszen az Örökkévalóval alkotható egység lehetősége, ami az ember megteremtésével jött létre, felülmúlja a teremtés valamennyi korábbi szintjét.


"Ahogyan a tengert víz borítja"



Az Örökkévaló és a világ közötti egység a Megváltás Korában jut majd végső kifejezésre, "amikor tele lesz a Föld az Örökkévaló ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja" (Jesájá 11:9.).


Ez csakis az ember erőfeszítései által valósulhat meg. Az isteniség megnyilvánulása a Megváltás Korában csakis attól függ, hogy ma mennyire igyekszünk felfogni és feltárni a világban rejlő isteniséget. Azáltal, hogy tudatosan kapcsolatot létesítünk az Örökkévalóval, és kiterjesztjük ezt a kapcsolat létünk minden egyes részére, közelebb hozzuk azt az időt, amikor e kapcsolat tökéletesen ki fog teljesedni, a Megváltás Korszakában. Bárha bekövetkezne ez a legközelebbi jövőben!

 

(A Likuté Szichotból, a Lubavicsi Rebbe gondolatai alapján.)



www.zsido.com

 

Szólj hozzá!

Címkék: zsidó újév

Amputáció

2010.08.31. 13:30 Reb Tony

Tegnap volt orvosnál. Le kell vágni a lábát. A jobbik lábát.

Ez a kifejezés a "jobbik lábát" némi magyarázatra szorul. A rosszabbik lábát kisgyerekkora óta nem tudta használni, csak ha egy speciális szerkezetet, amit egyénre szabva készítettek, rögzitett hozzá. A jobbik lába, ami véletlenül a jobb lába volt, illetve még megvan, kitűnöen tudta használni.

Ezt a lábát, amit még úgy ahogy most is tud használni, ezt kell levágni. Cukorbetegeknek, nagy dohányosoknak vagy más okból érelmeszesedésben szenvedőknek szokott ez a sors jutni. Előszőr csak furcsa érzéseket érez a lábában. Hidegségérzés, apró görcsök, nehezen gyógyuló sebek. Aztán a láb el kezd üszkösödni. Ekkor már feltétlenül orvoshoz megy a beteg. Az orvos hümmög, gyógyszert, de méginkább infuziós kúrát ajánl. Infúzióban hatásosabb.

Befekszik két hétre a kórházba. 10 adag egy infúziós kúra. Szombat-Vasárnap természetesen nincs infúzió.

Hogy van? - kérdi a doktor.

Köszönöm jól. - mit lehet erre válaszolni. Mindketten ugyanarra gondolnak, de egyik sem hozza szóba. Meddig lehet húzni, mikor jön el az a pillanat, amikor le kell vágni a lábat.

Előbb kellett volna jönni, teszi még hozzá fehér köpenye minden tekintélyével. Bíztató, de mégis sokat sejtető ábrázattal.

Előbb kellett volna jönni. Hiszen tudta. Tudta évek óta. De egy kis éjszakai zsibbadás, apró görcsök. Remélte, hogy nem arról van szó. Érszükület, meszesedés. Még ha eszébe jutott is megborzongott. Ma már nincs min megborzongania. Érszükület, meszesedés. Megmondták egyenesen. Előbb-utóbb le kell vágni. Reméljük utóbb. Addig is mindent megteszünk. A gyógyszert pontosan kell szedni, félévenként infúziós kúra. Rendszeres műszeres vizsgálatok. Aztán majd meglátjuk. - Hangzott a verdikt.

Ezután nem szívok el napi 10 cigarettánál többet, határozta el. Megmondta az orvosnak is. Leszokni teljesen nem tud. 40 év 2-3 pakli cigaretta után ez is komoly teljesítmény gondolta. Az orvos a sokat tapasztalt emberek mosolyával csak ingatta a fejét: Legjobb lenne ha teljesen leszokna. De Ön tudja! Úgyis már késő, járt a fejében. Meg talán számit az is, ha nem 50-60 szálat szív el, csak tízet. Lehet fél lábbal is élni. Biztos nehéz, de már annyi nehéz helyzeten úrrá lett. Abból a tízből nem tud engedni. Minden percben, minden sejtje kívánta a nikotint. Próbálta többször abbahagyni, soh'se ment.

Járta a rendelőket. Időben befeküdt a kórházban. A munkahelye olyan volt, hogy táppénzre nem mehetett. A szabadságát használta fel a kezelésekre. A görcsök nem múltak, a zsibbadás sem. Sőt rosszabbodtak. A járás is egyre nehezebb volt. Az elüszkösödött lába fájt. Már csak két számmal nagyobb cipőt tudott használni.A sebek nem gyógyultak, kötözni, kenegetni kellett a lábfejét, mert állandóan nedvedzett.

Tegnap volt az orvosnál. A Főorvos Úr sokáig nézegette a lábát, a legújabb leleteket. Még egy kollégáját is odahívta.

Amikor kettesben maradtak a vizsgálóban, csak annyit kérdezett: Szerdán ráér?

Jó szívű, lelkiismeretes orvos volt, de a stílusában volt valami szarkasztikus. Hírtelen nem tudta míről van szó. Rossz érzései voltak, de reménykedett. Nem válaszolt. Az orvos megismételte: Szerdán ráér?

I-i-igen. Hangzott a válasz. Kicsit forgott körülötte a világ, ültében elszédült. Az orvosnak kellett elkapnia, mert le akart esni a székről.

Szerdán? kérdezte, miután megitta a pohár vizet.

Nézze: Egy hét ide vagy oda nem számít, ha akarja legyen jövő Hétfő.

 

anton.honlapepito.hu

Szólj hozzá!

Címkék: élet betegség anton

Dugjunk vécében?

2010.08.30. 15:25 Reb Tony

A vicc úgy szólt ifjúkoromban:

- Lehet e teherbe esni vécén?

- Igen, csak kényelmetlen.

Úgy látszik szifiliszt is lehet kapni vécén vagy legalábbis vécében. Az a fiú, egy biztosan, de talán több is, az iskolai vécében "szexelt" avval a kislánnyal, akitől aztán szifiliszt kapott.

A kislánynak több fiúval is volt szexuális kapcsolata abban a hajdúsági iskolában, ahová járt.

56 évesen az ember már sok mindent hallott, látott, tapasztalt. De néha még tud csodálkozni. Például ezen a történeten és azon, ahogy ezt az újságok tárgyalják.

Természetesen nekünk is fő témánk volt kamaszkorunkban a szex, de akkor még nem szexeltek egymással az emberek. A fiú .aszott, a lány lefeküdt valakivel. Általában azért nem 14 évesen. Fiatalságom arra az időre esett, mikor szifilisz már nem volt az országban. AIDS-ről még nem is hallottunk. Nem csak mi, a szakemberek sem. Gumi óvszert nem nagyon használtak, mert egyfélét lehetett kapni, elképesztően rossz minőségben. Neve is volt: Emergé de Luxe. Ma sem tudom mit takar a hangzatos név.

Szóval nemi életet később kezdtek a fiatalok. Hogy a lányok mit csináltak helyette csak sejtem. A fiúk többsége bőszen onanizált.

Különösen megüt a szexelni szó, valahányszor hallom, látom leírva. Nekem valami gépiességet sugall. Inni, biciklizni, fúrni, faragni, szexelni.

Cigi előtt vagy után? Jut eszembe. Hiszen fiatalkoromban főleg erre használtuk az iskolai vécét.


anton.honlapepito.hu

 

Szólj hozzá!

Címkék: élet szex anton

Anne Frank (1929-1945)

2010.08.29. 07:35 Reb Tony

 

Anneliese Marie „Anne” Frank (Frankfurt, Németország, 1929. június 12. – Bergen-Belsen, 1945. március) zsidó származású német lány, akit „Anne Frank naplója” címmel kiadott, a II. világháború  idején írt naplójegyzetei tettek világhírűvé. Naplóját, melyben családjáról és barátairól, érzéseiről, meglátásairól, azaz életéről írt, tizenharmadik születésnapjától kezdve vezette 1944. augusztus 1-jéig.

A család Adolf Hitler hatalomra kerülése után menekült el Németországból Hollandiába. Hollandiát a németek 1940 májusában lerohanták és megszállták. 1942 nyarán Anne nővére, Margot behívót kap "munkára Németországba". A családfő, Otto Frank tudta, hogy a behívó deportálást jelent, így már másnap elrejtőztek. Frankék egy másik családdal 25 hónapig bujkáltak Amsterdam belvárosában, Otto cégének hátsó épületében mindaddig, amíg egy máig ismeretlen személy fel nem jelentette őket. A rejtőzőket először Westerborkba, majd Auschwitzba hurcolták, ahonnan Annét és nővérét, Margot-t Bergen-Belsenbe vitték tovább. 1945 március első heteiben, a tábor felszabadulása előtt néhány héttel mindketten tífuszban haltak meg. Anne Édesanyja Auschwitzban lelte halálát. Édesapjuk, Otto Frank megmenekült, Amszterdamba hazatérvén tudta meg, hogy felesége meghalt a koncentrációs táborban, később a Vöröskereszten keresztül kapott értesítést lányai haláláról. Anne naplóját az egyik bújtatótól (Miep Gies) kapta meg. Miután elolvasta lánya személyes gondolatait, többek rábeszélésére 1947-ben adta ki, így lett Anne Frank naplója ismert és világhírű. Számos (65) nyelvre lefordították, színdarabot, filmet, operát írtak belőle. Az Otto által kiadott első napló nem tekinthető teljesnek (kivett belőle részeket), de halála után (1980) a teljes kritikai kiadás látott napvilágot.

Anne Frank 1929-ben született Otto Heinrich Frank és Edith Holländer második lányaként. Testvére: Margot Frank. A család Frankfurtban  élt, ahol békésen megfért egymás mellett a zsidó és nem zsidó népesség, a gyerekek együtt jártak iskolába a katolikusokkal, protestánsokkal és zsidókkal együtt.

1933 márciusában a frankfurti választásokon Adolf Hitler náci pártja győzött, antiszemita megmozdulásokra került sor. Otto Frank elhatározta, hogy elhagyja Németországot. Még ebben az évben Edith Frank és a gyerekek Aachen-be mentek Edith anyjához, Rosa Holländerhez. Otto Frank Frankfurtban maradt, majd Amszterdamba költözött és családját is magához hívta. Otto Frank az Opekta Worksben kezdett dolgozni, a lakásuk a Merwedeplein téren volt. 1934. februárban érkezett meg Edith a gyerekekkel Amszterdamba. Hontalanok lettek, mert a német törvények szerint megfosztották őket állampolgárságuktól. A két lány a Montessori-iskolába járt. Margot matematikai érdeklődésű, Anne pedig inkább humán beállítottságú volt, olvasott, írogatott, író szeretett volna lenni.

1938-ban Otto Frank társult Hermann van Pels hentessel, aki Németországból, Osnabrück-ből menekült el a családjával. 1939-től Edith édesanyja együtt élt a Frank családdal egészen haláláig, 1942 januárjáig.

1940 májusában a németek megtámadták és megszállták Hollandiát, és elkezdődött a zsidók üldözése. Margotnak és Annének, akik kitűnően tanultak és sok barátjuk volt, el kellett hagyniuk az iskolát a törvények miatt, kizárólag zsidó iskolába járhattak, így kerültek a Jewish Lyceumba. A zsidóknak, így nekik is sárga csillagot kellett viselniük.

Anne 1942. június 12-én tizenharmadik születésnapjára egy naplót kapott ajándékba. A napló elején lévő emblémát néhány nappal később kicserélte apja képére. A naplóba úgy írta bejegyzéseit, mintha egy fiktív barátnőjének írt volna, ezért minden bejegyzése megszólítással kezdődik („Kedves Kittym!”)

1942. júliusban Margot behívót kapott a munkatáborba. A család a bujkálás mellett döntött, az Opekta épületébe, Otto Frank üzletébe, az amszterdami csatorna mellé „költöztek”. Otto Frank úgy tervezte, hogy innen Svájcba fognak menni a németek elől. A lakás az épület hátsó frontján volt. (Anne a naplójában ezt „Hátsó traktus”-nak nevezte.)

A bujkálásban Otto Frank négy régebbi dolgozója (Miep Gies, Viktor Kugler, Johannes Kleiman és Elli Voskuijl) segítette őket, a külvilággal való kapcsolatuk kizárólag rajtuk keresztül valósult meg. Nagyrészt tőlük tudták meg, hogy mi történik a világban, a háborúban. Tőlük kaptak mindent, ami a létfenntartásukhoz szükséges volt, élelmet, ruhát. Anne a naplójában meleg szavakkal emlékezett meg róluk.

Júliusban újabb bujkálók csatlakoztak hozzájuk, a van Pels család, novemberben pedig Fritz Pfeffer fogorvos. (A naplóban a van Pels család van Daan néven, Pfeffer pedig Dusselként szerepel.)

Anne olvasással és tanulással töltötte az idejét, Folyamatosan írta bejegyzéseit a naplóba, érzéseit, gondolatait a családról, a világról, a háborúról, a háború és a zsidóüldözés ellenére hitét nem adta fel.

Az utolsó bejegyzés időpontja: 1944. augusztus 1.

1944. augusztus 4-én, reggel a rendőrök ismeretlen feljelentése alapján körbefogták a házat. Kérdezősködtek, elmentek, de később visszatértek és módszeresen átkutatták a házat, felfedezték a titkos épületszárnyat, a rejtőzködőket megtalálták és elhurcolták. Csak Miep Giest nem tartóztatták le. Westerborg-ba vitték őket, a Hollandia északi részén álló ideiglenes táborba.

Miep Gies később visszatért, és magához vette az ott maradt iratokat és személyes holmikat, köztük Anne naplóját is, bízva abban, hogy a háború után átadhatja a lánynak és családjának.

Anne és családja Westerborg-ból szeptember 2-án, az utolsó ilyen szerelvénnyel indult el Auschwitzba társaival együtt. Három nappal később érkeztek meg. A táborban azonnal elkülönítették a nőket és a férfiakat egymástól, édesapját ekkor látta utoljára. Az átszállított személyek közül 549 embert, köztük gyerekeket is, azonnal a gázkamrába küldtek a nácik. Anne Frank ezt a szelekciót túlélte, magába zárkózott. Édesapjával kapcsolatban meg volt győződve arról, hogy a németek megölték.

Október 28-án a nők közül 8000-et, köztük Annét, Margot-t és Auguste van Pelset a Hannovertől északra elhelyezkedő bergen-belseni táborba szállítottak át, Edith Frank Auschwitzban maradt.

1945 márciusában tífuszjárvány tört ki a táborban, kb. 17 000 fogvatartott meghalt. Röviddel később halt meg Margot, majd Anne is, pár héttel azelőtt, mielőtt a tábort 1945. április 15-én az angol csapatok felszabadították. Halálának pontos dátuma nem ismert, kutatások szerint március közepe felé lehet.

Anne Frank híres írónő szeretett volna lenni. Naplóját is azért vezette, hogy későbbi könyvéhez megörökítse az eseményeket. A napló azonban nem egy későbbi regény alapja lett, hanem a nácizmus szörnyűségének a mementója.

A háború után derült ki, hogy a nácik megszállásuk alatt 110 000 zsidót deportáltak Hollandia területéről, ezt 5000-en élték túl. Otto Frank is megmenekült és visszatért Amszterdamba. Ott tudta meg, hogy felesége meghalt, valamint azt, hogy két lányát a bergen-belseni táborba szállították, reménykedett benne, hogy túlélték és visszatérnek. 1945 júliusában a Vöröskereszt értesítette őt Anne és Margot haláláról.)

Anne naplóját személyes dolgaikkal együtt Miep Giestől kapta meg. Rendszerezte az anyagot, majd elolvasta, később kommentárokkal egészítette ki, majd kiadta.

1963-ban Otto Frank és második felesége, Fritzi megalapította az Anne Frank Alapítványt Bázelben. Otto Frank a napló kiadásából származó jogokat halála után az alapítványra hagyta.

Otto Frank 1980-ban bekövetkezett halála után az eredeti napló, levelek, és más dokumentumok a Hollandiai Háborús Dokumentumok Intézetébe került, ahol 1986-tól nyilvánosnak minősítették, szabadon kutathatóvá tették.

A naplót a megjelenése óta számos kritika éri, melyek többsége kétségbe vonja, hogy a szerzője egy tizenhárom éves lány lehetne. A gördülékeny stílus és a kézírás sem lánygyermekre vall, némely lapokon pedig golyóstollal készült bejegyzések is olvashatók,[1] holott Bíró László csak 1951-ben szabadalmaztatta találmányát. A naplót azonban többször is megvizsgálták: 1976-ban a Német Szövetségi Nyomozóhivatal, két neonáci pere során, és úgy találták, hogy mind a papír, mind a tinta, melyet az írásakor használtak, kapható volt a világháború idején, de golyóstollal javításokat ejtettek rajta, 1986-ban pedig holland kutatók, akik felkérték a német nyomozóhivatalt, hogy mutassa meg, hol vannak a golyóstollal írt korrekciók, de csak két utólag beillesztett lapon találtak ilyet. A napló 2003-ban kiadott változata, melyet alapos kommentárokkal láttak el, tartalmaz képeket ezekről az oldalakról. A szerkesztő, H. J. J. Hardy megjegyzi, hogy golyóstollal írt szöveget csak két lapon találtak, melyek nem képezték a napló részét, utólag kerültek bele, és rajtuk a kézírás sem Anne Franké volt.[2]  Ugyanezen az oldalon egy lábjegyzetben az áll, hogy Hans Ockleman hamburgi pszichológus és írásszakértő kijelentette, a golyóstollal írt részeket édesanyja, Dorothea Ockleman írta, mikor kutatást végzett a naplóval kapcsolatban.

A der Spiegel nevű folyóirat is beszámol cikkében az eredményről.[3] A napló hitelességének tagadói hivatkoznak Otto Frank magatartására is: Anna édesapja 1980-ig, egészen haláláig nem engedte az eredeti kézirat vizsgálatát, 1947-ben még a Contact kiadó is csak másolatot kapott.[4] Otto Frank halála után a napló a végrendelet értelmében a Holland Háborús Dokumentációs Intézet tulajdonába került, akik elvégeztették a napló írásszakértői vizsgálatát, és úgy találták, hogy a kézírás egyezik azokéval az írásmintákéval, melyeket bizonyíthatóan Anne írt, a papír és tinta is kapható volt a napló keletkezése idején.

wikipedia



Elpusztult Anna Frank fája

Egy vihar derékba törte Amszterdam egyik mementóvá nemesült jelképét, azt a fát, amely Anna Frank és családja búvóhelye előtt állt.
A gesztenyefát Anna is megemlítette híres naplójában. A fa a Pilsengracht 263. udvarán állt, itt bujdokolt a Frank család a hátsó épületben. A vihar egyetlen perc alatt a földtől mintegy egy méterre törte el a fát, amely azonnal a földre dölt - mondta el az Anna Frank alapítvány kurátora.

Álef/MTI

Szólj hozzá!

Címkék: élet holokauszt zsidóság anna frank

Józsika

2010.08.28. 20:15 Reb Tony

Öregasszony volt már. Idén töltötte be a hetvenet. Volt egy pici nyugdíja, abból éldegélt. Egy földszinti lakásban lakott egy nagy bérházban. Pár emberrel köszönő viszonyban volt, de nem járt be senkihez. Hozzá is csak ritkán csengettek be.

A másik lakó a földszinten egy részeges öreg volt. Fiúk, lányok vegyesen jártak hozzá. Fiatalok. Nem tudta, mit esznek rajta. Valószinüleg megfizette vagy itatta őket. Néha nagyon hangosak voltak. Főleg, ha többen voltak. Szólt a zene, felváltva jártak ki italért a sarkon levő éjjel-nappaliba.

A liftajtó egész nap döngött, néha még hajnalban is. Megszokta már. Tévét keveset nézett. Rádiót hallgatott. Klasszikusokat.

Minden másnap járt ki vásárolni. A zsemle másnaposan sem volt rosszabb, mint frissen. Hétfő-Szerda-Péntek. Felvágott, tej, valami édesség. Főzni csak szombaton főzött. A vasárnapi mise után ette meg az "ünnepi ebédet. Kis csirkehús-leves, néha rántott hús rizzsel. Pörkölt. Ilyenkor rávette magát és galuskát csinált. Babrás, de nagyon szerette.

Öccse 5 éve halt meg, ritkán találkoztak azelőtt is. Szabolcs messze van. Imre sose nősült meg. Maradt ugyan utána egy asszony, akinek a gyerekét közösen nevelték fel. De így, hogy ritkán találkoztak, meg nem is vér szerinti rokon, azzal is megszűnt a kapcsolat.

Egy hónapban egyszer találkoztak a volt kollégák. Nem voltak már sokan. A kéziipari szövetkezet rég átalakult, egy olasz vette meg a céget. Avval kezdte, hogy mindenkit kirúgott. Azóta találkoznak minden hónap első Vasárnapján délután.

Habos kávét ivott és megevett egy krémest. Mindenki a családról beszélt, a gyerekekről. Az özvegyek a "párjukról". Születésnapokról, házassági évfordulókról, nyaralásról, utazásról. Ő csendben ült a sarokban, mosolygott, bólogatott. Mindig ilyen csendes volt, világéletében. Mit is mondhatott volna. Öreglány volt, nem sok minden történt az életében. Azelőtt se, most meg még annyira sem.

Néhány férfi volt csak az életében. Egyszeri vagy rövid kalandok voltak csupán. Vagy a férfinak nem smakkolt valami, vagy neki a férfi. Tudott vigyázni, teherbe is csak egyszer esett. "Egy böszörményi lány nem eshet teherbe." Bár anyja fiatalon meghalt, mindig ez a mondat visszhangzott az fülébe.

Mégis megesett. Abortusz eszébe se jutott. Náluk ez nem volt szokás. A férfi már hét határon túl járt, mikor észrevette, hogy valami nem stimmel. Életében először járt nőgyógyásznál. Kicsit szégyenkezett. Azelőtt még az anyja előtt se vetkőzött le. Otthon, egyedül is csak sötétben.

A nőgyógyász közölte, amit úgy is tudott. 10 hetes terhes volt. Amit az élet adott feladatot, azt végre kell hajtani - gondolta. Mindig így volt ez. Paraszt ősei sem éltek máshogy. El kell végezni a munkát, a feladatot, amit a sors előtálalt. Kicsit örült azért. Ezentúl nem a más gyerekét kell cirógatni, dédelgetni, van neki sajátja. Örült annak is, hogy szülei már nem élnek. Mit szólnának hozzá. Egy lány. Szégyen. Még ha negyvenkét éves is.

Korán bölcsibe adta, kellett menni dolgozni. Egy fizetésből, még ha jól is keresett, nem könnyű eltartani egy kisfiút. Hol ruha kell, hol cipő. Édesség, játék, néha egy cirkuszjegy.

Aranyos gyerek volt, csendes. A bölcsit is jól bírta, óvodába meg egyenesen imádott járni. A dadusok, óvónénik oda voltak érte. A gyerek "apja" nem tudott semmit. Amúgy is nős volt, milyen apja lett volna, aki titokban látogatja a fiát, mint más a szeretőjét?

Attól fogva férfire rá se nézett. Volt neki saját élete. A gyerek kitöltötte minden anyai vágyát, ösztönét. A munka, a háztartás vezetése pedig az idejét.

Épp az iskolába mentek beiratkozni. A kisfiú boldog volt: "Iszkolász leszek" - mondogatta már hetek óta. A út túloldalán már látszott az iskola épülete, mosolygott Józsika: "Iszkola! Ott az iszkola. Oda megyünk." Kicsit selypített. Ekkor történt a baj. Egy motorkerékpáros felszaladt a járdára és eltalálta Józsikát. Mentők, Rendőrség, sziréna, bámészkodó tömeg. Ennyi maradt meg benne. Meg a rémület: Mi lesz Józsikával. Az asszonynak semmi baja nem esett. Józsika hetekig kórházban volt. Törései szépen gyógyultak, már járni tanult újra. Kezét, lábát ügyesen mozgatta. Étvágya volt, evett, ivott. Az orvosok biztatták, de érezte, hogy valamit titkolnak előtte. És minden javulás ellenére, Józsika is nagyon megváltozott. Valahogy furcsán viselkedett. Nem nézett a szemébe. Egyszer azt kérdezte tőle: "Ki vagy Te?"
- Mikor vihetem haza doktor úr?
- Nem kell elsietni. - volt a szűkszavú válasz.
Aggódni kezdett. Egyszer késő este tudott csak bemenni látogatóba, mikor már elcsendesedett az osztály. Józsika édesen szunyókált az ágyában. Megsimogatta a fejét és mikor felébredt így szólította, hogy kicsit jókedvre gerjessze.
- Nemsokára megyünk iskolába.
- Mi az, hogy "iszkola? - kérdezte Józsika.
Ekkor megrémült. Tanúja volt a jelenetnek az ügyeletes orvosnő. Kiment a szobából és csak annyit mondott: Kérem mielőtt elmenne, jöjjön be a szobámba.
Felkavarta a doktornővel folytatott beszélgetés. Józsika egyelőre semmiképp sem mehet iskolába. Kívülről nem látható súlyos agyi sérülése van. Ki kell várni legalább ezt az egy évet, de kicsi az esély a javulásra. Legjobb helye lenne egy fogyatékosok intézetében. Egy egyedül álló anya, aligha tudja vállalni a gondozását.
De ő csak kihozta a kórházból. Egy évig szenvedett vele, akkor járt le a táppénz. Javulás nem következett be, sőt romlott Józsika állapota. Újra etetni kellett. Később már bepisilt, bekakilt. Beszélni teljesen elfelejtett. Mutogatással közölte a kívánságait. Sokat sírt.
Nem volt mit tenni. Keresett neki egy egyházi intézetet ahol befogadták. Mégis csak jobb, mint az állami! - gondolta. Attól fogva meg kellett erőltetnie magát, hogy egy kisgyerekre visszamosolyogjon. Pár év múlva kapott egy táviratot, hogy Józsika meghalt. Ha kívánja eltemettetik. Kívánta.


anton.honlapepito.hu

Szólj hozzá!

Címkék: élet

A nagyok néha viccelődnek.

2010.08.26. 10:34 Reb Tony

 


Feleségemmel megnéztük az elhíresült Biszku filmet. Egy 90 éves tömeggyilkos emlékezik vissza több mint 50 évvel ezelőtti tetteire.

56-ot következetesen ellenforradalomnak nevezi. A halálos ítéleteket a független Bíróság hozta, mondja. Független Bíróság 58-60-ban, még viccnek is rossz. A Párt nem szólt bele az ítéletekbe, pusztán az igazságszolgáltatás munkáját utólag értékelte. Megismétli: Mindig utólag.

Emlékezéseiben a Kádár-rendszer szóhasználatát, fogalmait használja. Látszólag nem tud vagy nem akar szembenézni cselekedeteivel. A látszat ezúttal hitelesnek tűnik. Bár belelátni egy ember lelkébe nem lehet. Ezúttal úgy tűnik: Valóban felmentést adott önmagának. Nem is felmentést, hiszen nem követett el semmit. Nála megált az idő. Nem is 20 talán 30-40 éve.

Így vagyunk mi is ismeretlen kisemberek is. Ha tömeggyilkosok nem is vagyunk, kisebb-nagyobb bűnök mindannyiunk lelkiismeretét terheli. Felmentést vagy legalábbis enyhítő körülményt mindig találunk. Bűnt nem követtünk el, legfeljebb kisebb hibákat.

Biszku nem kis ember volt. Nem kis bűnök terhelik a lelkiismeretét. (Én tudniillik azon a nézeten vagyok, hogy lelkiismerete mindenkinek van.) Valamiképpen mindenki számot akar adni magának cselekedeteiről. Nos ez Biszkun nem látszik. Hangsúlyozom: Nem látszik. Hogy belül, 90 éves, kissé nyílván már meszes agyában mi játszódik most, mi játszódott az elmúlt évtizedekben nem tudjuk.

Mit lehet kezdeni ezekkel a - most már nem Biszkuról beszélek - kissé trottyos vén emberekkel. Az egyik zsidót ölt, a másik kommunistát, a harmadik 56-os forradalmárt, a negyedik "csak" verte vallatás közben a gyanúsítottat. Az ötödik megvádolta, a hatodik elitélte. Úgy is mint független bíró.

Itt élnek még köztünk. Szív- vagy cukorbetegek.  Vérnyomáscsökkentőt szednek, kicseréltetik a pacemakerüket. Diétáznak. Rosszalkodik az epéjük. Háromszor megállnak míg felmennek az első emeletre.
Erkölcsileg bűnösök. Jogilag azok-e, nem tudom, nem értek hozzá.

 

Sokak szemében szánandó vénemberek. Sokak szemében a Gonosz földi megtestesítői. Talán így is van. Sokak szemében személyes ellenségek. Hiszen a "szerencsés" áldozatok közül is itt élnek még közöttünk. Ha nem az áldozatok, akkor az utódaik. Az árván felnevelkedettek, az apjukat a börtönben látogatók. A társukat éveken, évtizedeken keresztül nélkülözők. Mind egy-egy sérelmeket szenvedett közösség tagja. A sérelmet természetesen a közösség is őrzi.

A sérelmet amelyet az igazságszolgáltatás se tudja már helyre hozni.

Mikor ezek a rémségek történtek én még óvodás voltám. Ha Biszku Elvtárs meglátogatja az óvodát, lehet hogy barackot nyom a fejemre. Én meg azt gondoltam volna, a felnőttek mindig viccelődnek.

Bizony a nagyok néha viccelődnek. És ez a vicc a kicsiknek néha nagyon tud fájni. (És pár évtized múlva ezekről a "viccekről" dokumentum-film készül.)

 

anton.honlapepito.hu

Szólj hozzá!

Címkék: emlékezet kommunizmus bűn tömeggyilkos

Kóser

2010.07.24. 11:47 Reb Tony

Feküdt az ágyon. Rádiót hallgatott.
Reggeli, ebéd, vacsora, kacsa, ágytál. Reggel és este tolókocsiba tették és elszívhatott 2-3 cigarettát.
Éjeliszekrényén pohár víz, Nescafé, könyvek. Nem olvasta őket, minek is. Pedig volt szemüvege. Másoknak az se volt.
A kórteremben 6 ágy. Néha hoztak, néha elvittek valakit. A szomszédjával esetleg pár szót váltott, ha olyan volt a kedve. Változtak a szereplők. Csak a Doktor Úr meg a nővérkék voltak állandóak.
Imakönyve a párna alatt, ritkán vette elő. Akkor is inkább csak beleolvasott, mint imádkozott volna.
Ahhoz nem kellett szemüveg. Nagybetűs. Mint az ÉLET.
Egyszer-egyszer megkért valakit, hogy szedje elő a szekrényből a laptopját. Írt egy-egy rövid írást, beleolvasott a blogokba.
Politika, gazdasági élet. Ezek neki már olyan távol voltak.
Feküdt az ágyon, várta a reggelit. Mindig korábban ébredt. Reggeli után jön a gyógytornász. Majd elküldi valamilyen indokkal. Mindig elküldi, de mindig másnap újra jön. Munkaköri kötelesség. Meg jószívű, kissé naív lánykának látszik. Csinos is.
Feküdt az ágyon. Rádiót hallgatott. 27 hónapja. Még számon tartotta az idő múlását. Még írt egy-egy posztot. Egyre ritkábban. Miről beszéltek a Rádióban nem tudja, mindegy csak recsegjen. Néha Mozartot hallgatott.
Feküdt az ágyon, a reggelit várta.
Kóser reggeli.
Kóser ebéd, kóser vacsora, kóser vizelet, kóser ürülék, kóser bugyi a gyógytornászlány kóser fenekén.

Szólj hozzá!

Címkék: élet

Leszünk-e Királyság?

2010.04.12. 14:22 Reb Tony

Alig tudunk valamit az elkövetkező évek kormányzatáról, politikájáról. Annyi bizonyos, hogy egy másik világban fogunk élni.

Mást sem hallunk: Orbán, Orbán, Orbán. Aztán meg Jobbik, Jobbik, kétharmad, kétharmad.

A baloldali vagy liberális szavazó elbizonytalanodott, tanácstalan. Szavazata egy vesztett ügyre leadott szavazat. A választás egyetlen tétje, hogy milyen széles felhatalmazást kap a Fidesz. S, ha nem kapja meg az áhitott kétharmadot, milyen kompromisszumot köt a Jobbikkal. Mert köt, bármit mond is most akármelyikük. Nagy játéktere kétharmaddal se lesz, de több mint egy mégiscsak - még mindig - fiatal demokráciában az kívánatos.

Ezért ez a kétségbeesett kiáltozás : ORBÁN, JOBBIK, KÉTHARMAD. Senki sem tudja mi jön, még az okosok sem. Nem azért mert nem okosok, hanem mert nem lehet tudni. Fordulópont. Ennek az a természete, hogy nem lehet tudni sokat, leginkább csak annyit, hogy valami más készül.

Alkotmánymódosítás? Királyság nyilván nem leszünk.

A hatalom bebetonozása? 4 év? 8 év? 12? Körülbelül.

Paternalizmus? Bizonyosan.

Újabb megszorítások? Az "elit" átfazonírozása? Sejthető.

Korrupció ellenes harc? Lesz az is meg lesz korrupció továbbra is. Végülis ebbe bukott bele a baloldal. Nem tudta olyan szépen, csendben csinálni, mint a FIDESZ.

Hangulatjavító intézkedésekkel fognak kezdeni. Ez biztos. Idősebbeknek még ismerős a szó. Feltehetőleg megpróbálják feldarabolni a velük valószínüleg nem nyílt szövetségben levő Jobbikot. (A Fidesz eddig még minden szövetségesét felmorzsolta.) Nehéz falat lesz.

Radikálisok végül is minden demokráciában vannak. Az indulatokat mederben kell tartani. A nyugati jobboldal az elhatárolódást alkalmazza a radikálisok elszigetelését. A magyar jobboldali hagyomány, Horthyig visszamenőleg az integrációt, az együttműködést velük.

Akár nyíltan, akár csak gyakorlatban valósul meg a Fidesz-Jobbik paktum, ez a vadházasság fogja meghatározni a következő 4?, 8?, 12? év karakterét, Az elkövetkezendő évek politikáját.

Mellesleg az életünket.

1 komment

Címkék: jövő fidesz jobbik királyság

Szagos mise

2010.03.14. 07:05 Reb Tony

Gyermekkoromban járványos gyermekbénuláson estem át. Közepes súlyú maradandó következménnyekkel.

Ez meghatározó tény életem alakulásában, különösen hogy kialakult állapotomat sokáig nem tudtam feldolgozni. Sokáig nem nyugodtam bele. A helyzetet akaratlanul nehezítette, hogy nagymamám, teljes meggyözédéssel, állandóan hamis reménnyekkel kecsegtetett gyógyulásomat illetően.

Szüleink igen sokat dolgoztak, ha talán nem is annyit, mint amennyiszer emlegették. Anyám körzeti- mai szóval háziorvos volt, lényegében ö tartotta el a nagylétszámú családot. Apám igazi álláshalmozó, ének- és zenetanár, karnagyként is állandó pénzügyi zavarban volt. Kölcsöneket vett fel, órája, gyűrűje állandóan a zálogházban volt. Vajmi kevéssel járulhatott hozzá a családi kasszához.

Apám és anyám viszonya korán megromlott, talán sohse volt hosszabb harmonikus idöszak kapcsolatukban. Mint oly sokaknak az 50-es években önálló lakásuk sem volt. 56-ban, a forradalom után jutottak hozzá egy disszidált távoli rokonunk megürült lakásához. Mikor 72-ben elváltak öcsém alig 10 éves volt. Ő sinylette meg a legjobban az elhúzódó, nagyon zürös válást.

Szüleink tehát 20 és talán még 1-2 évet éltek házasságban, de az utolsó években annyira rossz volt a viszonyuk, hogy gyakorlatilag szóba sem álltak egymással. Anyám a nagy lakás egyik végében lezárt egy szobát és szinte egy egész külön kis lakrészt rendezett be magának.

Apám, 83 éves lesz a nyáron. Újranösült.

2 felnött tesvérünk van még ebböl a házasságból. apámat felismerném az utcán, itt lakik kb. 3 km-re, féltestvéreimet már nem. Új felesége - súlyosan beteg asszony, hányatott sorsú nő, akinek ez szintén második házassága, fokozatosan, de kőkemény következetességgel hermetiksan zárta el apámat, elözö házasságból született gyermekeitöl.

Amíg szüleimnek nem volt lakása a gyerekek (bátyám és nővérem) "ki voltak adva" egy vidéki házaspárhoz. Én pesti, pontosabban budai  (Kissvábhegyi) nagymamámnál voltam. Mert betegségem miatt szükséges volt, hogy állandó közelségben legyek, kórházhoz, orvoshoz, gyógytornászhoz. Távoli unokatestvéreim disszidálása folytán ürült meg az a Kissvábhegyi lakás, ahol végre együtt lehetett a család.

A csodálatosanan burjánzó, elvadult kert közepén álló villában eredetileg 4 lakás volt. Családi háznak épült, 3 generáció számára a 20-as (1920!) években. minden gyerekkori nyügöt, keservet, a rengeteg családi zürt, elfeledtetett az a gyereksereglet, amely hatalmas kertjében tavasztól őszig összegyült benne nap mint nap. Nyári napokon csak egy-egy almáért, zsiroskenyérért látogattunk be a lakásba.

2 és 1/2 éves voltam ekkor, mindazt amit 5 éves korom előttről mondok, csak elbeszélésből tudom. Igazán csak 10-es éveim utánra emlékszem. 5 és 10 éves korom közöttről vannak kicsit zavaros, töredezett emlékeim. Óvodába csak az utolsó évben jártam, pontosabban kiskocsin toltak, mert nagyon lassú és bizonytalan volt a járásom. Kb így érkeztem a Kissvábhegyre. Azóta "végiglaktam" Budapestet.

Minket nagyanyám (ott lakott az elsőn) és a sürün változó "háztartási alkalmazottak" neveltek. Ezek férjhezmenés elötti parasztlányok voltak, ott laktak velünk a "cselédszobában". Késöbb már csak bejárónöink voltak. a szaporodó család kezdte kinöni a nem kis lakást. Rövid ideig a Dédi is, apám nagyanyja nálunk lakott. Szüleinket hétköznap alig láttuk. akkor még a szombat is "fél" munkanap volt.

Anyám még egy ideig kijárt Csepelre, ahol fiatal kora ellenére, rejtélyes módon, főorvos volt. Késöbb megszerezte a helyi körzeti (házi) orvosi állást. Apám óbudán volt zenei általános iskolai tanár. Kodály még élt, az ö találmánya és szívügye volt ez a szakositott iskola tipus. Az MTA nyugalmazott elnöke rendszeresen látogatta ezeket az intézményeket. Még vidékre is el-eljárt. Mi tagadás, az idös mester, Bartók személyes jóbarátja, szerette egy kicsit ünnepeltetni magát.

Apám délután még hangszeres zenét is tanitott. Soha pénze nem volt, költekezö életmódját anyámtól kapott plusz pénzekböl fedezte. nem ivott, csak étterembe, cukrászdába, moziba járt. Gyakran taxival.

Legénykorában hozzászokott a luxushoz.

Apai nagyapám ugyanis jól keresö szinpadi szerzö, később Hollywoodban forgatókönyviró volt. Még felnött korában is pénzelte egy darabig. Késöbb mint szabadfoglalkozású zenész is jól keresett. Csak a forradalom (1956) évében vállalt állást és nem vette tudomásul, hogy egyik napról a másikra kisfizetésü állami alkalmazott lett.

Keveset, de nagyon intenziven foglalkozott velünk.

Húgom szerint besúgó volt. Ki tudja? Állásnélküli zenésznek lenni, az éjszakai életben forgolódni, egyszerre vezetni templomi és munkáskórusokat, veszélyes, ingoványos terep. Elöfordulhatott, hogy szivességet kértek töle . . .

Hétköznap éjszaka jött haza. Nem csak a luxust, az éjszakázást is megszokta. Sakk-klubba, kanbulikra, ki tudja még hova-mindenhova járt. Az egész család aludt már. Ha mégis ébren volt valamelyikünk, haragudott. Egyedül akart lenni. Olvasni, sakkozni. Alvásigénye alig volt, mellére hullott könyvvel és szemüvegével horkolt, kiáltozott álmában. Hajnalban indult dolgozni és egész napos kóborlására.

Amig végleg össze nem vesztek, anyjának rendetlenkedő, de hüséges kisfia volt. Ha nem kellett korán kezdenie az óráit, nála kezdte a napot. Bevásárolt neki, együtt reggeliztek. de azt hiszem, majd mindennap meglátogatta. Ő hozzánk csak nagyon ritkán jött, nem is nagyon jöhetett, praktice ki volt tiltva. Kivéve Húsvét, Karácsony. Nehéz természetü asszony volt. Egy "gyógyult" alkoholista. Béke legyen vele..

Vasarnap korán reggel hangos zongora szóra ébredt a család. Apám a nagymisére "edzett", korálok. preludiumok, (ezeknek a szavaknak pontos értelmét ma sem ismerem), valami ilyesmik, szóltak a bérelt zongorán. Hatalmas hangján énekelt is. Anyám bosszankodott: "Laci, fölébrednek a szomszédok!"

A "tanácsi bérház"-ban egyetlen munkáscsalád, "társbérlő" lakott, aki nem volt rokon. Svábhegy, "úri hely" volt

Ha "premier" volt, újonnan betanitott zenét dirigált apám, ki kellett vonulnia az egész családnak a Villányi úti ciszterci templomba. Ismerösei, névtelen zeneszerzők egyházi darabjai, miséi mellett, a sokszólamú gregorián darabok voltak a kedvencei, aminek betanitása zeneileg képzetlen, kotta- és latintudás nélküli kórustagokkal nem volt kis feladat. Ezekre az alkalmakra nagyon büszke volt.

Általában taxival mentünk, sokszor kettővel. Apám előre ment, aki már útra kész volt a gyerekek közül magával vitte. Neki még be kellett énekelnie a kórust, vagy egy nehezebb részt átvenni. Mindig hianyzott egy gomb, a zicherejsztű kapott nélkülözhetetlen szerepet. Tiszta inget kellett keresni. valamelyikünknek. Zűr kapkodás. Anyámnak nem volt inyére, de ebben apám nem adott akkor még engedmény.

Késöbb már csak engedményeket adott, anyám teljesen átvette a család irányitását. Felnött fejjel el tudom képzelni, milyen módszerekkel. Apám úgy oldotta meg, hogy a gyerekekkel külön programokat szervezett a korábbi közös családi programok helyett, azt hiszem már elindult a "harc a gyerekekért", amit később egyértelmüen anyám "nyert" meg. Ezt a váláskor igyekezett is kamatoztatni.

(Anyám hetek óta élet és halál között lebeg és nem tudom meglátogatni. Nem nagyon mozdulok ki a lakásból, de azért el tudnék menni hozzá. Nem visz rá a lélek. Alszik, eszik, kiül a fotelbe. Kisérettel pár perces sétát tesz a ház elött. Kontaktusra csak korlátozottan képes. Pár éve kezdett el hanyatlani, addig kitűnöen tartotta magát. Úszott, hétvégenként a gyerekeihez járt ebédelni. Élt 87 évet.)

Apám itt a közelben él, a Duna a másik partján, pár kilométerre, tömegközlekedéssel 30-40 perces útra innen. Évek óta nem láttam.

A Kissvábhegyen ma egy fáskamrát nem tudnék venni. Néha ellátogatok az utcába. Semmi sem változott. A házak kipucolva, a fák megnőttek. A csend ugyanolyan idilli, mint gyermekkoromban.

(2007 ősze)

(Anyámat azóta eltemettük, Apámról annyi hír, hogy elköltözött. Egy Pasaréti alagsori lakásban lakik, gyermekkora szinterén.)

Szólj hozzá!

Címkék: gregorián

Kevernek-e a zsidók vért a pászkába?

2010.03.11. 18:12 Reb Tony

Anélkül, hogy bárkit meg akarnék győzni az ellenkezőjéről, aki amúgy is meg van győződve róla, a tájékozatlan közvélemény megnyugtatására közlöm: A pászka, vagy ahogy a zsidók nevezik macesz elkészítéséhez nem szükséges keresztény gyermek vére. Nem is kevertek bele se most, se régen.

A kérdés persze lehet, hogy nem tűnik aktuálisnak. Vagy lehet, hogy mégis az?

Újra meg újra felmerül a világsajtóban, az interneten, szélsőjobboldali portálokon és másutt is, hogy az Izraeli hadsereg gyerekek ellen harcol.

Az eset hasonlít a macesz kérdéséhez. Egyik sem igaz.

A Palesztin-Izraeli konfliktusnak, amely évtizedek óta tart, sajnos vannak gyermek áldozatai is. Mint minden modern háborúnak. Márpedig ez háború, ha szerencsére hosszú fegyver szünetekkel tarkítva is. Háború évtizedek óta. Háború sok halottal, rengeteg sebesülttel. Fiatal és idősebb életáldozatokkal mindkét oldalon. Egy kényszerpályán haladó konfliktus, amit évtizedek óta nem sikerült megoldani.

Minden háború egyben propaganda háború is. Ehhez tartoznak a modern tömegkommunikáció eszközei is: Internet, a nagy hírcsatornák, műholdas adások és a képek. Mindkét oldal kihasználja ezeket a lehetőségeket ki jobban, ki rosszabbul.

A képek az emberek legalapvetőbb érzékeire hatnak, sokkal közvetlenebbek, mint a szavak, mint a politikusi szózatok, nyilatkozatok, mint a száraz, monoton stilusban elmondott hírek.

Legközvetlenebbül azonban a tettek hatnak az emberekre. A tettek, amelyek bizonyitják a résztvevő felek valódi szándákát. Ha valaki elfogulatlanul akar tájékozódni a kérdésben, ezeket a tetteket tegye mérlegre.

Vajon melyik fél tett többet a békéért?

Szólj hozzá!

Címkék: izrael háború vér zsidóság macesz

Mos már mi szeressük az Orbánt.

2010.02.11. 18:13 Reb Tony

Mos már mi szeressük az Orbánt.

Bevallom eddig nem szerettük, nem is vót olyan a fizimiskája, meg hát, megmondom őszintén, mi baloldaliak vótunk sokáig. Ott meg ugye az szabály, hogy az Orbánt útálni kell.

De mos már szeressük.

Én rokkantnyugdíjas vagyok, a feleségem az egészségügyben dógozik. Fiunk még tanul bár egyszer ő is hozott haza pénzt, elmentünk egy filmforgatásra statisztának én kaptam 16 000 Ft.-ot a fiam 8 000.-et. 10 éves korban, annyi vót akkor, szép kereset.

Mi így élünk, nem panaszkodhatunk, "mindenünk" meg van. Van mit enni, van egy szép lakásunk, fizetni tudjuk a rezsit, ruházkodásra is tellik. Nincsenek nagy igényeink.

Eddig az Orbánt úgy, de úgy utáltuk. Megmondta a Gyurcsány is hogy rasszista, meg "nincs program"-ja. Csődbe viszik majd az országot. A Fidesz meg az Orbán.

De úgy látszik a csődöt sikerült az Orbán meg a Fidesz nélkül is elérni. Így már nem is kell annyira utálni az Orbánt. A csőd meg lett nélküle is. Így hát már annyira nem utáltuk. Csak hát az a rasszizmus, ez még mindig bántott minket egy kicsit.

De most már mi szeressük az Orbánt. Elöszőr egy kicsit féltünk, hogy Királyság, meg kétharmad. Ilyesmiket beszéltek az emberek. Korlátlan hatalom, együttmüködés a Jobbikkal. Ilyesmiket mondtak.

De mi politikával már rég nem foglalkozunk. Egyszerű emberek vagyunk mi kérem. Mit tudhassa azt egy zsémbes öregúr meg az öregedő felesége a Dob utcából. Két öreg zsidó.

Útlevél a zsebben. Ha menni kell, akkor úgyis menni kell. A Kádár alatt is meg vótunk, minket nem bántott senki. Fiamnak is megmondtam, mindig tudd, hol az útleveled.

De most már kezdjük szeretni az Orbánt, tegnap is megmondta, javítani fog az egészségügyi dolgozók helyzetén. Ezek mi lennénk? "Anyus! Emelkedni fog a fizetésed. - Megmondta az Orbán."

Úgyhogy elalvás előtt megbeszéltük a feleségemmel: Nem is olyan rossz fiú ez az Orbán, ezután szeretni fogjuk.

Szólj hozzá!

Címkék: orbán

Gettó a XXI. században.

2010.02.09. 16:53 Reb Tony

Elképesztő számomra, amit a szegénység ügyében, a cigányokkal kapcsolatos problémák iránt a közvéleményben tapasztalok.

A közöny !

Elképesztő, hogy az emberek nem fogják fel micsoda etnikai és szociális időzített bomba ketyeg egyre hangosabban. Mindenki csak a saját többé-kevésbé szűk szemszögéből nézi a jelenséget. Beleragad egyéni tapasztalataiba, ez még érthető, vagy csak a szóbeszéd, a felületes média híradásaira támaszkodik a kérdés megítélésekor. Képzeljünk el egy Magyarszág-ot ahol gettókban, nyomorban élnek állandóan elégedetlen emberek. Bármely romboló társadalmi megmozdulásnak utánpótlást szolgáltatva.

Egy gettót, ahová a rendőrség be se lép, helyi hatalmasságok intézik sajátos törvényeik szerint az életet. (És a halált.) Ahol a kárvallott megsértett polgár, nem a Hatóságokhoz, az Intézményekhez fordul, hanem a helyi Főnökhöz. (Akinek persze szintén van főnöke !)

Ő egyben a Törvény, az Igazságszolgáltatás, a Munkaadó, a "szociális háló" fenntartója.

Láttunk már ilyet Amerikai filmekben, ott nagyon mulatságos és izgalmas tud lenni. De nem lenne jó kipróbálni a Valóságban.

Ennek a kérdésnek nem megoldása, mert az nincs, csak enyhítése minden politikai erő, bármely párt vagy koalíció, amelyik hatalmon van vagy lesz elsőrendű kötelessége. Bizonyára voltak jó szándékú, talán szakszerű kezdeményezések is. De biztosan nem tettünk eleget. Itt a Jövőről van szó.

A mi és a gyermekeink jövőjéről. A biztonságunkról. Hogy ne magunk hozzunk létre egy a többségi társadalommal szükségképpen ellenséges. Törvényeinket semmibe vevő, sőt azt tudatosan áthágó, széles réteget.

Hogy ne alakuljon ki egy nagyobb tömb a népességben, amelyikre a társadalom nem tud hatni, amelyik öntörvényei szerint "igazgatja" magát, amelyik kimarad társadalmi javaink elosztásából. Ki marad azokból a szegényes szolgáltatásokból, amit amúgy nem túl bőkezű államunk juttat polgárainak.

Ki marad a kultúra áldásaiból. A jogszolgáltatásból, az iskolarendszerből. Lemarad, talán örökre, mindenesetre hosszú-hosszú időre a felzárkózás lehetőségéből.

Ennek a kérdésnek az állandó napirenden tartása. A folytonos intézkedések a helyzet enyhítésére. Új és új módszerek keresése és a gyakorlatba átültetése mindannyiunk legszigorúbban vett Önös érdeke is

Szólj hozzá!

Címkék: cigányok gettó közöny

Emberi zsírból készült szappan

2009.10.24. 16:58 Reb Tony

Az emberi zsírból főzött szappan részben egy, a második világháború idején elterjedt városi legenda, részben egy megtörtént német kísérlet. A legenda szerint a németek az elgázosított zsidók tetemét szappan és más használati tárgyak készítésére használták fel. Noha a német katonák holttestéből főzött szappan már az első világháború alatt is az antant háborús propagandájának része volt, a történet igazán a Holokauszt kapcsán terjedt el.

A Danzigi Anatómiai Intézetben valóban kísérleteztek a második világháború végén a németek emberi zsírból való szappan-előállítással, de a tömeggyártási fázisig nem jutottak el. A legenda nagyrészt ezektől a kísérletektől függetlenül keletkezett és terjedt.

Az első világháború alatt, 1917 áprilisában a The Times azt állította, hogy a németek megfőzik halott katonáik testét, és szappant és egyéb termékeket készítenek belőle. 1925-ben Austen Chamberlain akkori brit külügyi államtitkár elismerte, hogy a „tetemgyár” története hazugság volt.

A történet a második világháború kitörése után újra felbukkant, jóval azelőtt, hogy ténylegesen történtek volna ilyen kísérletek. A korabeli viccek és pletykák, illetve a brit hadifoglyok visszaemlékezései azt mutatják, hogy a történetnek széles körben hitelt adtak; ebben az is közrejátszott, hogy a német szappanok „RIF” („Reichsstelle für Industrielle Fettversorgung”, Birodalmi Iparizsírellátó Központ) felirattal készültek, amibe sokan a „Reines Jüdisches Fett” (valódi zsidózsír) szöveget magyarázták bele. Az is hozzájárulhatott a legenda terjedéséhez, hogy a nácik valóban használtak emberi eredetű anyagokat: a levágott hajat például matracok tömésére használták, az emberi csontokat pedig trágyázásra.

1942 novemberében Stephen Wise rabbi beszámolt az amerikai sajtónak ezekről a híresztelésekről; ennek hatására Heinrich Himmler, az SS főnöke, aki tartott az Endlösung tervének kiszivárgásától, szigorúan megtiltotta a zsidó holttestek mindennemű felhasználását.

1944-ben a Danzigi Anatómiai Intézetben Rudolf Spanner professzor kísérletezni kezdett a tetemek boncolása során keletkező melléktermékek szappanfőzéshez való hasznosításával. A konradsteini elmegyógyintézetből, a königsbergi börtönből és a stutthofi koncentrációs táborból származó holttestekből összesen 10 és 100 kg közötti mennyiségű szappan készült az intézetben saját használatra.

Spanner receptje szerint a szappan készítéséhez 5 kiló zsírt, 10 liter vizet és 1 kiló nátronlúgot (színszappanhoz) vagy káliumoxidot (kenőszappanhoz) és egy marék nátriumkarbonátot kell összekeverni, 2-3 órát főzni, egy marék konyhasót hozzáadni és megvárni, amíg megdermed. Ezután a megdermedt felszínt le kell szedni, feldarabolni és 1-2 liter vízben újra 1/2-2 órát főzni, formába önteni és megvárni, amíg megdermed. A kellemetlen szag elnyomására benzaldehid keverhető bele.

A szappan készítése az intézetben dolgoztatott brit hadifoglyok, John Witton és William Anderson Neely visszaemlékezése szerint a következőképpen történt: az intézetbe folyamatosan szállították a meztelen, lefejezett tetemeket (Witton szerint átlagosan napi 7-8 holttestet, Neely szerint 2-3-at). A tetemeket levitték a pincébe, formalint fecskendeztek beléjük, majd nagy fémtartályokban tárolták őket. Egy idő után (Witton körülbelül négy hónapot, Neely 3-4 hetet mond) felvitték őket az intézetbe, felboncolták, majd elhamvasztották őket; csak az ízületeket tartották meg oktatási célra. Azokról a hullákról, amiket csak részlegesen boncoltak fel, eltávolították az alkar, gyomor és láb részén elhelyezkedő szöveteket, és egy kis konyhaasztal méretű forralóval megfőzték őket. A folyadékot tálcákba töltötték, és a napon kiszárították. Az eljárás átlagosan napi 3-4 tálcát eredményezett; a diákok azt állították, hogy szappan készül belőlük.

Neely szerint 1944 áprilisában egy új szerkezetet állítottak üzembe a szappan előállítására: a gép egy elektromosan fűtött tartályt tartalmazott, amiben a tetemek csontját savval feloldották, és egy másik, Bunsen-égőkkel fűtött tartályt, amiben a holttestek zsíros szöveteit főzték ki. A főzés végén a keveréket hagyták kihűlni, majd feldarabolták.

A sokk, amit a náci haláltáborok napvilágra kerülése okozott, a szappan-legendának is szárnyakat adott. Alig született olyan írás a Holokausztról, ami ne említette volna. Enciklopédiákba és iskoláskönyvekbe került be; a zsidó túlélők rituálisan német szappanokat temettek el; kiállításokon mutogatták őket, mint a náci rémtettek szimbólumát.

1945 májusában egy szovjet-lengyel bizottság rábukkant a németek által elhagyott anatómiai intézetre, és a szappangyárak bizonyítékát vélték benne felfedezni. A nürnbergi perben a danzigi kísérleteket a tömeggyártást megelőző kutatásként mutatták be. Spannert az elkövetkező pár évben többször is perbe fogták, de a tettét nem találták törvénybe ütközőnek, így felmentették.

A mainstream történészek (például Walter Laqueur, Gitta Sereny,, Deborah Lipstadt, Yehuda Bauer, Shmuel Krakowski) a zsidó holttestekből való tömeges szappangyártást legendának tartották; a danzigi szappankészítésről megoszlanak a vélemények. Bauer szerint csak a háború elvesztése akadályozta meg a németeket abban, hogy az ott kifejlesztett technológiát tömegesen alkalmazzák.



wikipedia

Szólj hozzá!

Címkék: holokauszt zsidóság urban legends

Megoldás a Messiás kezében

2009.10.22. 13:12 Reb Tony

Egy riport. Idézet a Hetekből.

 

A Hetek a Hit Gyülekezet hetilapja. A riport 2 évvel ezelőtt jelent meg, de a gondolat több mint száz éves. A Hit Gyülekezete egy keresztény Egyház, az Amerikában terjedő keresztény cionizmus magyarországi leágazása. Az interjúalany egy magyar zsidó, a pesti vallásos zsidó élet egy közismert alakja.

 

Megoldás a Messiás kezében

Létezhet-e a Szentföldön világi állam?

Theodor Herzl, a politikai cionizmus atyja, Budapesten látta meg a napvilágot. Ám nemcsak a cionizmusnak, hanem a zsidó anticionizmusnak is vannak magyarországi gyökerei: az Izrael államát mindmáig radikálisan elutasító szatmári hászidok mozgalma is a történelmi Magyarország területén bontott szárnyat. 2006-ban néhányuk részt vett az Ahmadinezsád iráni elnök által rendezett Izrael-ellenes konferencián is. A mintegy 20 ezer családot számláló közösség a holokauszt óta főként New Yorkban, Antwerpenben, Londonban és Jeruzsálemben él. Magyarországon csak két-három szatmári hászid él, egyikük Fényes Balázs tanár és kósersági felügyelő, aki már az e hét szombatjára eső Jóm Kippurra készül.

Köztudott, hogy a szatmáriak a legradikálisabban anticionista beállítottságúak valamennyi zsidó irányzat közül.
– A szatmáriaktól független Neturé Kártához tartozók, akik Izrael államát – nagy személyes áldozatok árán – gyakorlati szinten is elutasítják, még radikálisabbak. Szatmár radikalizmusa elsősorban ideológiai jellegű.
Mindamellett nemrég bejárta a világsajtót a hír, hogy néhány szatmári rabbi részt vett az Izrael elpusztítására törekvő Ahmadinezsád iráni elnök által rendezett, Izrael állam elleni konferencián. Az izraeli főrabbi pedig javaslatot tett a kormánynak, hogy az érintett rabbikat tiltsák ki Izraelből.
– Az igaz, hogy Szatmár elvi, tórai és rabbinikus alapokon ellenzi Izrael államát (lásd keretes írásunkat), de az említettek tettét én személyesen is elítélem; és ami még fontosabb, hogy – hála a Teremtőnek – Szatmár hivatalos nyilatkozatban is elítélte, és elhatárolódott tőle, mivel semmiféle felhatalmazásuk nem volt arra, hogy azon a konferencián Szatmárt képviseljék. Attól, hogy valaki a szatmári jesivában tanult, még nem lehet minden tettét a mi számlánkra írni. És persze attól, hogy valaki magát rabbinak nevezi, még nem lesz rabbi.
Egyébként a második világháború előtt a cionizmus elutasítása sokkal egyértelműbb volt, mint ma. A holokauszt rettenetes katasztrófája után a világ rossz lelkiismerete és a szovjet közel-keleti érdekek is segítették létrejönni Izrael államát. Ráadásul ma már el kell ismerni, hogy egy sikeres államról van szó, rendkívül figyelemreméltó mezőgazdasági, ipari, katonai teljesítményekkel. És egy sikeres projekttel könnyebb érvelni, mint egy sikertelennel…
De az alapító szatmári rebbe, Joel Teitelbaum, a holokausztot is a cionizmus miatti büntetésként értelmezte…
– Nemcsak ő, hanem mások is, például a korábbi lubavicsi rebbe is, aki már a háború előtt előre jelezte ezt. Az Édenkert óta tudjuk, hogy egy tilalom megszegése büntetést von maga után. Az Örökkévaló sokszor megígéri a Tórában, hogy ha a zsidók megtartják a parancsolatait, akkor minden jó lesz, de ha nem, akkor rossz dolgok fognak történni. A Tóra az a koordináta-rendszer, amiben gondolkozni kell, s ebben ha valami rossz történik, az büntetésképpen jön valamilyen parancs megtagadásáért. Van, amikor lehet látni a konkrét összefüggést az ok és okozat között, és van, amikor nem. Ilyenkor azt mondjuk: „Igazságos vagy Te, Örökkévaló, és igazságosak a Te ítéleteid.” Ennyi. Megnyugszunk benne. A második világháború során történt pusztulás méreteiben csak a Szentély pusztulásához mérhető, és valóban nehéz elszakadni attól a gondolattól, hogy lehet ilyen oksági összefüggése a cionizmussal. Az Énekek éneke második része hetedik versének talmudi értelmezése szerint ugyanis az Örökkévaló a szétszóratás kezdetekor megeskette a zsidókat, hogy együtt, tömegesen nem mennek vissza a Szentföldre, azaz nem lázadnak fel a száműzetés ténye ellen; másrészt nem lázadnak föl a népek ellen, amelyek között élni fognak; harmadszor pedig megeskette a népeket is, hogy nem gyötrik a szétszóratásban élő zsidókat. Jeremiás próféta szerint is a száműzetést békével kell viselni. A mi értelmezésünk szerint, ha nem tartjuk be ezeket a játékszabályokat, abból büntetés lesz. Ha a gyerek valami rossz fát tesz a tűzre, és ezért sarokba állítom, akkor nem a gyerek fogja megmondani, hogy mikor jön ki a sarokból, hanem a büntetést kiszabó szülő. Sőt, ha a gyerek fellázad, és maga kijön, akkor duplázódhat a büntetés. A mi véleményünk szerint akkor lesz vége a száműzetésnek, amikor majd Isten elküldi a Messiást, hogy hazavezesse a zsidókat a szétszóratásból. Ennek idejét odafent döntik el.

De nagyon sok rabbi, például a vallásos cionisták azt mondják, hogy most éppen ez történik: eljött az idő, és Isten éppen a cionizmus által vezeti haza őket. Kuk rabbi, a vallásos cionizmus egyik szellemi atyja, válaszul arra a vádra, hogy a cionisták „ki akarják kényszeríteni a Véget”, úgy fogalmazott: „Nem mi kényszerítjük ki a Véget, hanem a Vég kényszerít minket.” Szerintük inkább a cionizmus elutasítása lehetett a holokauszt oka.
– Mi nem tudjuk elfogadni, amit Rav Kuk és más cionista rabbik mondanak, hogy az egyetemes, csodás, isteni megváltást emberi erővel kell előkészíteni, kezdve a héber nyelv felélesztésével a földművelésig stb. Szerintünk vallási alapon el kellene utasítani azt, hogy a Szentföldön, vagyis a szent földön, ahol a Szentély, az Örökkévaló lakhelye állt, egy laikus, világi zsidó állam létezzen, a Tóra törvényeinek be nem tartásával, ami ott sokkal nagyobb bűnként esik latba, mint a diaszpórában. Ennek ellenére komoly vallásos, ortodox körök együttműködnek az állammal. Ők úgy fogják föl, hogy azért kell belülről harcolniuk, hogy a Tóra törvényei minél nagyobb mértékben érvényesüljenek ebben a világi államban. Ez viszont szerintünk fából vaskarika. A Megváltás csak vallásos koordináta-rendszeren belül értelmezhető, mi azt várjuk, hogy a megfelelő pillanatban az Örökkévaló végtelen irgalmából fog tenni valamit, amiről nem tudjuk, hogy mi lesz. Hogyan valósulhat ez meg, vagy jöhet közelebb egy világi mozgalom tevékenysége kapcsán? Erre Rav Kuk azt válaszolja, hogy a zsidók Szentföldre költözése, a föld megművelése, a héber nyelv felélesztése, vagyis a világi cionista mozgalom tevékenysége hozzájárul a zsidók, sőt az emberiség egyetemes megváltásához, annak ellenére, hogy a világiak ezt nem tudatosan teszik. Azonban a zsidó népnek, ha a Szentföldön él, kötelessége megtartani a Tórát, még inkább, mint a diaszpórában – viszont zsidó államot, még a Tórán alapuló államot is, a mi felfogásunk szerint egyedül a Messiásnak van joga létrehozni.
Izrael állama közel hatvan éve fennáll. Vallási szempontból elég nehéz elképzelni, hogy kétezer év szétszóratás után ehhez Istennek ne lenne semmi köze. Számos más hászid irányzat, akik régebben szintén a harcos anticionizmus oldalán álltak, látva az ország sikereit, fokozatosan megváltoztatták vallási álláspontjukat, és ma már határozottan támogatják az államot. „Áthidaló” teológiájuk szerint a világi állam „a Messiás szamara”, amelyen bevonul a történelembe. Egyesek már katonáskodnak is közülük. A szatmáriak nem enyhítettek szigorú felfogásukon?
– Nem. Tény, hogy a vizsnyici rebbe szombati ünneplőruhájában ment az állami választásokra. A belzi rebbe is változtatott ebben a korábbi felfogásán. A lubavicsiek ebben és sok minden egyébben is változtattak.
De a hatnapos háború idején maga a szatmári rebbe is úgy nyilatkozott nyilvánosan, hogy mivel a háború zsidó életek megmentése érdekében zajlik, vallási jelentősége is van: azaz pozitívan értékelte azt.
– Ez így nem teljesen igaz. A rebbe a háborút magát nem értékelte pozitívan, csak azt tekintette isteni beavatkozásnak, hogy a háborúnak annyira kevés zsidó áldozata lett.
De mit akar akkor végül is Szatmár? Izrael hatmillió zsidó lakosa békésen vonuljon vissza újra a diaszpórába, és hagyja ott a Szentföldet? Vagy szüntessék meg maguk hatvan éve sikeresen fennálló államukat, és rendeljék alá magukat egy új muszlim államnak ugyanott? Vagy jöjjön egy újabb háború, és törölje el az egészet, velük együtt?
– Isten őrizzen a háborútól! Nyilvánvaló, hogy semmi olyat nem akar és nem is akarhat Szatmár, ami akár csak egyetlen zsidó életre is veszélyes lenne. Egyetlen szekularizált zsidónak a halálát sem kívánjuk, hanem azt, hogy térjen meg. Ahogyan Jóm Kippurkor, az év legszentebb napján, a „félelmetes napon” az imánkban is mondjuk: Isten a bűnösnek nem a halálát kívánja, hanem a megtérését. Nem „arra játszik”, nem arra vár, hogy megbüntethesse a bűnöst, hanem hogy az megtérjen. Csak remélni lehet, hogy a Örökkévaló ezt a problémát békés úton és nem egy újabb borzasztó tragédia árán fogja megoldani. Az sem megoldás, hogy mindenki költözzön vissza a diaszpórába, mert ez gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Vagyis erre a mostani helyzetre már nincs pozitív programunk. Ennek a helyzetnek a megoldása már kizárólag az Örökkévaló kezében van. Amit tehetünk, az csak a megtérés. Csakhogy ez sem éppen egyszerű. S hogy aztán hogyan lenne tovább? Majd az Örökkévaló gondoskodik róla. Csak a Messiás eljövetele oldhatja meg ezt a nehéz helyzetet.
Az Ön által ismertetett szatmári gondolatok a holokausztról mint isteni büntetésről, Izrael államáról mint a katasztrófa következményéről stb. tartalmilag némileg emlékeztetnek az újnácik, az antiszemiták, az al-Kaida, az iráni elnök, a palesztin terroristák Izrael- és zsidóellenes érveire. Nem tart attól, hogy kapva kapnak azon: vannak zsidók, akik hozzájuk hasonlóan gondolkoznak?
– „Ha ketten csinálják ugyanazt, az nem mindig ugyanaz”, tartja egy latin mondás. Szomorú lenne, ha nem lehetne szabadon gondolkozni és véleményt alkotni az attól való félelemből, hogy mások miként csavarják ki szavainkat. Az, hogy talmudi, vallásjogi, elvi szempontból ellenezzük Izrael államát, a mi esetünkben nem jelenti azt, hogy bármi rosszat is kívánnánk bármelyik, akár mégoly cionista beállítottságú zsidónak. Nem ezért ellenezzük a világi államot, hanem ellenkezőleg: éppen azért, mert félünk attól, hogy az rossz következményekkel, újabb büntetéssel járhat a zsidók sorsára nézve. És bár hiszünk abban, hogy az embert érheti rossz, amikor engedetlen az Örökkévaló iránt, de ez a Biblia szerint egyáltalán nem igazolja azokat, például az antiszemitákat, újnácikat vagy a terroristákat, akik azt hiszik, hogy az ő feladatuk végrehajtani az isteni büntetést.
Ma már az ortodox zsinagógákban is rendszeresen imádkoznak Izrael államáért. Olyankor Ön mit csinál, hallgat?
– Nem, kimegyek. Tudják is ezt már rólam, tudomásul veszik a többiek.

A szatmári hászidizmust Joel Teitelbaum rabbi alapította az első világháború előtt Szatmárnémetiben

Más akkori hászid rabbikkal összhangban kezdettől fogva élesen elítélte a cionista mozgalmat. Indokaik vallási jellegűek voltak: szerintük még a mózesi Törvény alapjaira épülő zsidó államot is csak a majdan elérkező Messiásnak van joga a Szentföldön létrehozni. Ráadásul a cionizmus derékhadát világi, a judaizmus szempontjából nézve bűnös zsidók alkották, akik egy szekuláris államot alapítottak, majd építettek fel, amelynek berendezkedése nem a Tórán alapul. A Talmudban – és annak középkori kommentátorainál – olvasható „három eskü” elve szerint a zsidóknak tilos „kikényszeríteniük a Véget” azzal, hogy politikai – vagy bármiféle – aktivitást folytatnak a „Megváltás siettetéséért”; ezért engedelmesen alá kell rendelniük magukat a nemzetek uralmának, és nem szabad „együttesen, erőnek erejével” hazaköltözniük a Szentföldre. Egyénileg, külön-külön megtehetik ezt, de a Szentföldön élve meg kell tartaniuk a Törvényt, különben tisztátalanná teszik a földet; és az ott éppen uralkodó idegen hatalom ellen nem szabad fellázadniuk, hanem passzívan várniuk kell a megfelelő időben a természetfölöttiből jelekkel és csodákkal – azaz nem történelmi folyamatok által – megérkező Messiást.
A holokauszt elől Budapesten át menekülő Teitelbaum New Yorkban telepedett le. 1953-tól egy ideig rabbija lett a jeruzsálemi Neturé Kártá (arámiul: „a város őrei”) közösségnek is. Ez az Izraelben élő anticionista hászidokat tömörítve radikálisan elutasítja az Izrael államával való együttműködést (létét a legnagyobb vallási botránynak, bűnnek, hitehagyásnak és spirituális katasztrófának tekintik): a függetlenségi háborúban Jeruzsálem nemzetközi státusát próbálták elérni; nem katonáskodnak; nem fizetnek adót; legtöbbjük elutasítja a személyi igazolványt, az állami bíróságok kompetenciáját saját ügyeikben, és a héber nyelv világi használatát; és nem szavaznak a választásokon. Mindezek miatt meglehetősen népszerűtlenek az izraeli lakosság körében, és időnként heves összetűzésbe kerülnek a hatóságokkal.



Hetek - Ruff Tibor

Szólj hozzá!

Címkék: cionizmus zsidóság

Voltak akik előre tudták, jelezték ezt a veszélyt

2009.10.21. 20:41 Reb Tony

 
 
Én baloldalinak szoktam mondani magamat, valójában az is voltam sok-sok évig. Az voltam a szocializmusban és az maradtam még egy jó darabig.

Furcsán lassan alakult ez át. Két dolog játszott szerepet ebben. Bár én eléggé érdeklődő voltam a történelem iránt, mégis a baloldal XX. századi történetéről, mint oly sokan, sok mindent csak a rendszerváltás után tudtam meg.

Időközben közelebb kerültem a valláshoz. A vallások, a legtöbbje, igen csak konzervatív. A hagyományok, szokások megőrzése, a közösségek állnak a vallási élet középpontjában. Fiam születésével függött ez össze.

Én gyerekkoromban nem éreztem egy olyan védő, óvó közösséget magam körül, ami az emberi életet megóvja, mintegy védő burkot von az egyén köré. Nem akartam, hogy a fiam is így nőjön fel. Azóta konzervatívnak mondom magamat. Mondhatnám magamat jobboldalinak is, de ezt Magyarországon önbecsüléssel rendelkező ember nehezen mondja ki. A magyar jobboldal a jobboldaliság legrosszabb hagyományait viszi koloncként a nyakán.

Így jutottam oda az évek során, hogy a pártpolitikai palettán elhelyezni nem tudom magamat. Így jutottam oda, hogy nincs párt, amire jó szívvel szavazni tudnék. Nem vagyok egyedük, de ez nem vigasztal. A magyar politikai elit egy olyan csapdahelyzetbe kormányozta az országot, amiből a kiút jelenleg nem látszik. Nincs mit csodálkozni azon, hogy a szélsőségek szabad utat kaptak a politikai életben, a közbeszédben.

Voltak akik előre tudták, jelezték ezt a veszélyt! Én nem voltam köztük.

Úgy tűnik lehetőségem lesz jövőre elküldeni a fiamat külföldre tanulni. Velünk meg csak lesz valami.Öregek, betegek vagyunk. Nyelvet nem tudunk. Sok minden, több évtized súlya, emlékei idekötnek minket. Hogy pontosan mi lesz, senki se tudja, de hogy gyökeres változások előtt áll ismét a magyar élet, az valószínűnek látszik. Úgy látszik minden generációnak meg kell legyen a maga történelmi élménye, a maga történelmi csalódása.

Nekünk eddig egy felívelő korszak jutott. A forradalom éveiben születtünk. Ettől kezdve a Kádár-korszak egy egyre élhetőbb, egyre liberálisabb, anyagilag is évről-évre könnyebb korszak volt. Megadatott nekünk a rendszerváltás boldog reményekkel teli korszaka.

Most jön a fekete leves.

Senkit se tévesszen meg a "baloldal" harcos retorikája. Ez már csak utóvédharc. Sejthető, ha nem tudható eredménnyel.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása